Hogyan készüljünk a szülésre? – Interjú Sajóvölgyi Beával
Egy szülésre való felkészülés nem egyszerű és természetesen mindenki máshogy éli meg a várandósságot, a várakozást és a szülést. Sokáig azt gondoltam, hogy erre nem lehet felkészülni, úgyse az fog történni, amit elképzelsz és biztosan teljesen más lesz az egész, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva. Így utólag két szülés után nekem az a tapasztalatom, hogy részben igenis fel lehet készülni a szülésre. Az elsőre már utólag tudom, hogy nem voltam felkészülve és emiatt nehezebben is ment. Másodikra sokkal könnyebb volt, és nekem rengeteget segített az, hogy tudtam, mire számítsak és nagyságrendileg az is történt, amit vártam.
Mivel a saját példám csupán egy a millióból, így megkérdezek egy releváns szakembert, aki millió szülést látott és biztos vagyok benne, hogy fog tudni általánosabb tippeket adni az első szülés előtt állóknak. Sajóvölgyi Beát, a mi drága szülésznőnket interjúvolom meg a következő sorokban, aki oly sokat segített mindkét fiam születésénél, aki minden pillanatban nyugalmat és jókedvet áraszt és ezzel nem hagyja, hogy egy másodpercig is megijedj a szülőszobában.
SzA: Bea, kérlek mesélj magadról egy kicsit, mióta dolgozol szülésznőként, merre voltál a Margit kórház előtt és mikor kerültél ide?
Bea: 25 éve dolgozom szülésznőként, kivéve azt a pár évet, amit a gyerekekkel voltam otthon. Nagykanizsán kezdtem, aztán férjhez mentem, és a Péterfy kórházba kerültem. A Margit kórházban 5 éve vagyok szülésznő.
SzA: Hány szülést vezettél le életedben?
Bea: Erre nem tudok pontos választ adni. Talán 2000-nél tartok, körülbelül.
SzaA: Neked hány gyereked van és mekkorák? Beszélgettünk róluk sokat! 😊
Bea: Kettő gyerkőcöm van. Zsófi 19 éves, Kristóf 16.
SzA: Kezdjünk a szülés előtti utolsó 1 hónap eseményeivel. Mi a protokoll a CTG-k, egyéb vizsgálatokat illetően? Miért kell CTG-re járni hetente, mit mutat meg ez a vizsgálat? Kinek kell magnéziumot szednie ebben az időszakban? Van más gyakori vitamin vagy gyógyszer, amit szoktatok javasolni?
Bea: A 36. héttől kezdjük a CTG vizsgálatokat. Ezzel a kisbabák méhen belüli állapotát vizsgáljuk, arra vagyunk kíváncsiak, hogy érzik magukat odabent. A 36. héten vesszük le az utolsó labort is. Ekkor kerül sor a hüvelyváladék tenyésztésre is. Magnéziumot ebben az időszakban már nem is nagyon kell szedni, hiszen innentől fogva már „jöhet a baba”. A vitaminokat, gyógyszereket pedig úgy kell szedni, ahogy azt a kezelő orvos javasolja. Ez mindenkinél más és más.
SzA: Folytassuk a praktikus dolgokkal. Mit tegyen a szülőszobai táskájába egy kismama? Mi legyen nála mindenképpen?
Bea: Ez hosszabb lista lesz! 🙂
Mindenképpen hozza magával:
- kiskönyv, leletek
- személyigazolvány, lakcímkártya, Taj kártya
- házassági anyakönyvi kivonat, vagy apasági nyilatkozat
A babának:
- egy csomag pelenka
- popsitörlő
- popsikrém
- textilpelenka
- 2db cumisüveg
Anyának a szülőszobára:
- hálóing
- bugyi, betét
- zuhanyzós papucs
- törölköző
- tusfürdő
- szőlőcukor, csoki
- szénsavmentes ásványvíz
- apukának az automatából a „papás” ruha, célszerű egy papucsot is hozni, akkor nem kell a lábzsák a cipőre
A gyermekágyra a szülőszobai csomagon kívül:
- váltó hálóing, vagy pizsi
- evőeszköz
- telefontöltő
- fontos, hogy a bőrönd akkora legyen, ami egy viszonylag szűk szekrényben elfér
SzA: Miben különbözik a táskája, annak, aki tudja előre, hogy császárral fog szülni? Nekik mit szabad enni, inni a császár előtt?
Bea: Annyi csak a különbség, hogy kell venni 2 db 25cm-es vízálló sebtapaszt. A műtétet megelőző este még lehet vacsorázni, éjfélig inni, éjfél után már semmit. Éhgyomorra kell jönni.
SzA: Melyik az a pillanat, amikor mindenképpen el kell indulni a kórházba, mit szoktál javasolni? Ez gondolom első, második, harmadik szülés esetén eltérő lehet.
Bea: Amikor elfolyik a magzatvíz jönni kell (nem várunk a fájásokra). Friss, piros, menstruáció szerű vérzés esetén szintén jönni kell. Amennyiben fájásokkal indul a szülés, akkor egy, másfél órája tartó, rendszeres, 7-8 perces fájásokkal célszerű elindulni. Nem először szülő kismamáknál ez attól is függ, hogy mennyi idő alatt szülte az előző babáját.
SzA: Mit szoktál tanácsolni a szülés előtt állóknak? Hogyan készüljenek fel lelkileg? Mi fog történni a szülőszobán? Apa bent lehet? Mi a legjobb, ha Apa mit csinál, hogyan viselkedik?
Bea: A legfontosabb tanácsom, hogy bízzanak saját magukban, és bízzák rá magukat arra, aki a szülőszobán velük van (az orvosra és a szülésznőre gondolok, akár van fogadott, akár az ügyletben levőnél szül).
A szülőszobai történéseket nem tudom leírni, mert akkor abból egy könyv születne. Mindenkinél más, és más. Nincs két egyforma szülés. Vajúdással „kezdünk”. Lehet kérni fájdalomcsillapítást (Epidurális fájdalomcsillapító). Aztán amikor eljön az ideje, következik a szülés. Ezután 2 órát még bent töltenek a kismamák, ami alatt együtt lehetnek a kisbabájukkal. Ezután jövünk ki a gyermekágyas részlegre.
Az apukák szerepe nagyon fontos. Megnyugvást, biztonságot jelentenek. Különösebb tennivalójuk nincs, a jelenlétük a fontos!
SzA: Császár esetében mit érdemes tudni, mi fog történni a műtőben? Apa bent lehet?
Bea: Császármetszésnél is a szülőszobán kezdünk. Anya kap infúziót. Innen viszik őt a műtőbe. Apa oda nem mehet be, egy ablakon keresztül látják egymást. Apa vigyáz addig a babára is, amíg anyát ki nem hozzák a műtőből. Utána kettő órát együtt tölthetnek, szintén a szülőszobán.
SzA: Van olyan emlékezetes szüléstörténeted, amit szívesen elmesélnél?
Bea: Túl sok ahhoz, hogy le tudjam írni 🙂
Igazad van, végül is minden egyes szülés fantasztikus és emlékezetes, minden egyes csodáról órákig lehetne mesélni, ez a szép benne. Nagyon szépen köszönöm, biztos vagyok benne, hogy sokat segítettél azoknak a kismamáknak, akik elolvassák majd a cikket. Nagy-nagy köszönet!!!
Legutóbbi hozzászólások